2017 évi költségvetéshez javaslat.
Tisztelt Képviselő Testület!
2017 évi költségvetéshez a megvalósítás érdekében a következőket javasoljuk:
- 2016 évben a testület lehetőséget biztosított arra, hogy az Alsórét területén két utca leaszfaltozásra kerüljön. Fontos lenne, hogy az idei évben aszfaltot kapjon a közeli üdültetéssel foglalkozó cégek végett ( BFCY) nagy átmenő forgalmat bonyolító Alkotmány és a Rege utca is. Ezeknek az utcáknak a hossza is ugyanakkora, mint a Sport és Hullám utcáké. Így a jelzet utcák leaszfaltozása se kerülne többe, mint az előbb említett két utca. A fentiek leírását alátámassza a Rege utca egyik lakójának levele (levél csatolva), aki a helyi sportkörnek a kormány rendeletének értelmében évente több mint 2mft-ot adományoz. Ebből az összegből már egy utcát le lehetne aszfaltozni.
- Az Alsórét útjai nagyon rossz állapotban vannak. Az előbb leírtakon kívül még kiemelkedik a Vak Bottyán strandhoz vezető szintén nagy átmenő forgalmat bonyolító Alsóréti út, valamint a Szilvafa utca is.
- A terület másik nagy gondja az éves zöldhulladék, nyesedék elszállításának problémája. Tudomásunk van arra vonatkozólag, hogy havi egy alkalommal a Siókom nonprofit Kft egy zsák erejéig a szállítást elvégzi. A havi egy szállítás nem fogja megoldani a problémát, mivel a fű nagyon gyorsan rothadásnak indul, ezért az elszállítást minimum két hetenként kellene elvégezni.
- Már nagyon sokszor jeleztük, de ismételten megtesszük arra vonatkozólag, hogy a DRV víztisztítójából, sok veszélyes anyag jut le, a Vak Bottyán út melletti árkon keresztül a Balatonba. Ez a veszélyes anyag nem kerülne a Balaton vízébe, ha a Telekom melletti ülepítő árkot legalább évente kétszer, májusban és augusztusban kitisztíttatnák. A tisztítás elmaradása végett nagyobb összegű kiadás lenne, az ülepítő ároktól lefedett rész eldugulása esetén, amely már most a sok lerakódástól, a víz csak egyik oldalon tud folyni.
2017.02.19.
Üdvözlettel:
Az Alsóréti Üdülő Egyesület tagsága, vezetősége nevében:
Horváth József elnök